Kulturális Örökség Napjai 2008.
Több mint egy évtizede évről-évre
egyre nagyobb népszerűségre tesz szert az Európa Tanács és az
Európai Unió által támogatott kontinentális kezdeményezés, az
Európai Örökség Napjai. A hazánkban Kulturális Örökség Napjai néven
ismertté vált országos rendezvény keretében minden szeptember
harmadik hétvégéjén ezrek és tízezrek indulnak felfedezőútra. Az
alábbi cikk alján részletesen is megtalálhatók többek között az
ausztriai, szerb, illetve romániai programok.
Most is újra nyitnak az érdekes, vonzó épületek és helyszínek,
készülnek az ajánlott sétaútvonalakon részt venni akarók, a
vezetésekre és kiegészítő programokra kíváncsiak. Az idén különösen
érdemes böngészni a programba bekapcsolódott települések jegyzékét,
hiszen míg 2007-ben számuk 267 volt, most több mint 300!
De vannak más, hasonlóan fontos változások is. Ebben az évben a
Kulturális Örökség Napjai összefonódott a már eddig is jelentős
sikert elért Reneszánsz év programjaival. Számos, az idei
pályázatokon támogatást nyert épület, helyszín és rendezvény várja
ezen a hétvégén a látogatókat. Kiemelkedik közülük a Művészetek
Palotájában szombaton tartandó rendezvény, a negyedik negyedév
kínálatának beharangozója.
A nemrégiben megnyílt budapesti éttermek
„új generációjának” tagjai egyértelműen a megfizethető árért
nyújtott magas minőséget képviselik. A másik jellemző trend a
klasszikus fogások új köntösben való tálalása, a kultúrák vegyítése
– állítja Horváth Ágnes.

