Magyar-szlovák örökségvédelmi együttműködés
Közös kiállítások rendezéséről, kiadványok készítéséről és a
kulturális örökség elemeinek közös kutatásáról írt alá
megállapodást a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke és
szlovák testvérszervezetének főigazgatója szerdán a komáromi
Monostori-erődben.
Az együttműködés szerint folytatódik a szepességi középkori
harangöntő műhely harangjainak és keresztelő-medencéinek nemzetközi
kutatási programja. A felek vándorkiállítást és katalógust
készítenek elő, amely még várhatóan az idén megjelenik. A katalógus
kiadására pályázattal keresnek forrást, ehhez a magyar és a szlovák
örökségvédelmi szervek szakmai és szervezési segítséget nyújtanak -
ismertette a megállapodás részleteit Tamási Judit, a KÖH
elnöke.
Kékkő vára
Katarina Kosová, a szlovák örökségvédelmi szervezet főigazgatója
elmondta: az együttműködés eredményeként a Falképek Európa szívében
című közös kiállítást januárban a szlovákiai Kékkő várában mutatták
be, a Középkori kolostorok és történetük című kiállítás pedig az
esztergomi Keresztény Múzeumban lesz látható.
A megállapodás értelmében közös munkacsoport alakul a Magyarország
területén található szlovák örökségi elemek dokumentálásának
előkészítésére, az alsósztregovai Madách-kúria és park kutatásának
és felújításának előkészítésére, dokumentálására, valamint együttes
szakmai segítséget nyújtanak a borsi Rákóczi-várkastély további
kutatásához, felújításához.

Borsi
>>
A két szervezet elősegíti a magyar és a szlovák szakmai és civil
szervezetek kezdeményezésére induló, települési örökségi
értékleltár-, valamint topográfiai programok megvalósulását.
A két ország a továbbiakban is együttműködik a közös és közösen
felterjeszteni szándékozott világörökségi helyszínekkel kapcsolatos
feladatokban, eljárásokban - közölte a magyar és a szlovák
szervezet vezetője.
Forrás: Turizmus.com
Kulturális-út.lap.hu |
Kulturális-út a Facebookon