Via Divide Caritatem - A szeretet megosztásának útja
A Szent Márton Európai Kulturális és Zarándokútvonal
Baranya megyei szakasza
A Szent Márton Utat (Via Sancti Martini) az Európa Tanács 2005-ben
a kontinens egyik fő kulturális útvonalává nyilvánította. A
folyamatosan bővülő úthálózat összeköti Márton életének helyszíneit
és azon településeket, ahol a szent tisztelete különösen élénk.
Születésének helyszíne az egykori Savaria, a mai Szombathely,
püspökként pedig a galliai Tours-ban szolgált, sírja is ott
található. E két település az úthálózat két legfontosabb
csomópontja.

A IV. században élt Márton nem vértanúként vált szentté, hanem
cselekedetei által. A legismertebbről, a köpenymegosztásról így ír
kortársa, Sulpicius Severus:
" . . . egy szokottnál jóval keményebb tél közepén, midőn a
hidegtől sokan megfagytak, és Mártonnak már semmije sem volt a
fegyverén és az egyszerű katonai köpenyén kívül, hogy Ambianum
(Amiens) város kapujánál egy ruhátlan koldussal találkozott. ………
Fogta tehát az oldalán hordott kardját, és középen elvágta vele
köpenyét, az egyik részét odaadta a koldusnak, a maradékot pedig
magára terítette. Néhány körülötte álló nevetett rajta, mert
megcsonkított öltözéke csúfnak látszott a számukra. Sokan azonban,
akikben egészségesebb lélek lakott, nagyot sóhajtottak, mert semmi
hasonlót nem tettek, bár kétségkívül többjük volt, hogy
felöltöztessék a ruhátlant, és megtehették volna anélkül, hogy
szükséget szenvedtek volna."

Lovászhetény, Szent Márton templom
Szent Márton tisztelete Baranyában. Baranya megyében nagyobb
számban találunk Szent Márton tiszteletére szentelt templomokat,
mint az ország más vidékein. A baranyai Márton-kultusznak két
fontos összetevője van. Régi helynevek és okleveles adatok
bizonyítják azt, hogy a megyében már Árpádkorban egész sor Szent
Márton templom volt, másrészt a török pusztítás után
betelepülő németek is magukkal hozták szülőföldjükről a szent
tiszteletét és a Szent Márton naphoz kapcsolódó szokásokat,
hagyományokat.

Zarándokok a Via Divide Caritatem útvonalán
A baranyai Szent Márton utak Mayer Mihály pécsi megyés püspök
javaslatára a "Via Divide Caritatem" (a szeretet megosztásának
útja) nevet viselik. A térkép azt a Kisújbányáról induló és oda
visszatérő utat ábrázolja, amelyik elsőként kerül kialakításra.
Az út végigjárói oklevelet kapnak. A pecséteket és igazolásokat a
betétlapon lehet gyűjteni, ott olvashatóak a túra teljesítésével
kapcsolatos tudnivalók is.
További információ:
www.kisujbanya.com
www.viasanctimartini.eu
Forrás: Majkikolostor.hu
Szent Márton.lap.hu |
Kulturális-út.lap.hu