Kultúrtörténeti séták sírkertekben
Néhány hete már két fővárosi temetőben folytatódik a
kultúrtörténeti séták évek óta tartó sikeres sorozata. Idén
tavasszal a Fiumei úti Sírkert mellett már a Farkasréti Temetőben
nyugvó hírességek sírhelyeit is felkereshetik iskolai vagy felnőtt
csoportok, hogy történelmi, irodalmi, művészeti vagy tudományos
ismereteiket gazdagítsák, elmélyítsék.

A Fiumei úti Sírkertbe az utóbbi években több száz iskolai osztály,
történelemmel, a múlt emlékeinek ápolásával foglalkozó klub vagy
nyugdíjas csoport látogatott el. A szervezett programok keretében
szakértő idegenvezető mutatja be a magyar történelem és kultúra
kiemelkedő személyiségeinek életútját. A szabadtéri séta elvezeti a
látogatókat Vörösmarty, Jókai Mór, Erkel Ferenc és a Nyugat
folyóirat legkiemelkedőbb íróinak, költőinek nyughelyéhez csakúgy,
mint a magyar színháztörténet olyan meghatározó személyiségeinek
sírjához, mint Blaha Lujza vagy Jászai Mari. Idén a látogatások
alkalmat teremtenek arra is, hogy a csoportok vagy egyéni látogatók
megemlékezzenek az ugyancsak a Sírkertben nyugvó Radnóti Miklós
születésének 100. évfordulójáról.
Ebben az esztendőben a fővárosi köztemetőket gondozó Budapesti
Temetkezési Intézet először teremt lehetőséget arra, hogy a
Farkasréti Temetőt is felkereshessék szervezett séták keretében
látogatócsoportok. Buda legnagyobb sírkertjében nyugszanak az
elmúlt évtizedek kiemelkedő művészei, akadémikusai és sportolói. Az
érdeklődők olyan színésznagyságok síremlékeit látogathatják meg,
mint Tolnay Klári, Kabos Gyula, Karády Katalin, Jávor Pál, Gobbi
Hilda, vagy Honthy Hanna, olyan írók, festők előtt róhatják le
kegyeletüket, mint Illyés Gyula, Weöres Sándor, Kassák Lajos, és a
magyar sport olyan kiválóságaira emlékezhetnek, mint Papp László,
Bozsik József vagy Kolonics György.
Az idegenvezetést a BTI Zrt. ingyenesen biztosítja, mindössze be
kell jelentkezni előzetesen a 06-1/323-5202 számon vagy e-mailben:
temetoiseta@btirt.hu.
Forrás: Vendégváró.hu
http://kulturalis-ut.lap.hu
http://nemzeti.lap.hu
http://fejfa.lap.hu
© Civertan Stúdió Budapest (Társblog: Civertan.blogter.hu , Starlapjaink)