Ötágú csillag és mauzóleum
Népszabadság • Farkas József
György • 2008. június 16.
Ha az olvasó az alábbiakban a moszkvai Vörös tér felkeresésére
csábító írásra számít, súlyosan téved.
A címben foglalt objektumok így, együtt, sokkal közelebb is
fellelhetők: elegendő felkeresni a Békéscsaba-Gyula-Doboz háromszög
utolsó tagját. Ha a Kettős-Körös-parti községet Csaba felől
közelítjük meg, a Marx utcán érünk el a központba, Sarkad felől
jövet viszont a Vörös Hadsereg útján juthatunk el ugyanoda.
Ezekután már nem hat a meglepetés erejével, hogy a községházával
szemben ötágú aranycsillaggal ékes obeliszk vonzza magára a
tekintetet. Az okkersárgára festett, szépen karbantartott
emlékművön fehér márványtábla szövege egyértelműsíti, hogy a
helyiek tisztelettel adóznak "a hős felszabadító szovjet
hadseregnek".
Légifotók Dobozról:
http://www.civertan.hu/legifoto/legifoto.php?page_level=120
A doboziak emlékezete azonban nemcsak a háború és az utána
következett évtizedek lenyomatát rögzítette az obeliszkkel,
valamint az említett módon (továbbá a Hámán Katóról, Ságvári
Endréről vagy Kulich Gyuláról) elnevezett utcákkal. Nem felejtik el
a Wenckheim grófokat sem, akiknek 1798-ban került Doboz a
birtokukba. Az arisztokrata família tagjai ugyancsak kedvelték ezt
a helyet, nem véletlenül rendelkeztek úgy, hogy a földi
maradványaikat őrző mauzóleum és az emléküket ápoló kis katolikus
templom itt, az egykori kastély melletti parkban kerüljön
megépítésre. (A park 1979 óta természetvédelmi terület,
mindenekelőtt ritkaságszámba menő fafajtái okán.) Az Ybl Miklós
tervezte kastély ma iskola, az 1902-ben felavatott kápolna és a
mellette álló kriptaépület viszont továbbra is eredeti céljait
szolgálja.
Az immár több mint egy évszázados
műemlék együttes a Dobozra látogatók első számú úti célja, "a
környék dísze", amelyet Viktor Siedek bécsi építész tervei alapján
öt év leforgása alatt emeltek. Belső kialakításuk emlékeztet a
neoromán stílusában egyező, ám később épült szegedi Fogadalmi
Temploméra. Az oltár feletti mozaikkép, a carrarai márványból
megformált feszület, a szentek szobraival körberakott szószék, a
salzburgi vörös márvány keresztelőkút mind-mind megér egy
rácsodálkozást. (Az oltárfeszület Fadrusz János alkotása, eredetije
Pozsonyban található, a mester állítólag a karjainál fogva
felköttette saját magát, majd a róla készített fotó alapján
mintázta meg a corpust.) De a gyóntatószék és a kiemelt
miselátogatóknak fenntartott, faragott ülőhelyek is elismerésre
méltók.
A szomszédos kripta ugyancsak mozaikkal ékes kupolája alatt
alakították ki a temetkezési boltíveket, néhány még üres közülük.
Itt róhatják le kegyeletüket a tisztelők a templom építtetője, a
múlt század harmincas éveiben elhunyt Wenckheim Dénes gróf
szarkofágja előtt is. A család tagjai és leszármazottjai időről
időre felkeresik a kegyhelyet, amely egyúttal a község katolikus
temploma is, ám a pap máshonnan jár ide misézni. Az épületek -
amelyekre ráférne a felújítás - egyébként zárva vannak, az egyház
és a család megbízásából egy Dobozon lakó hölgy látja el a gondnoki
teendőket. Igény esetén a gyulai turizmusiroda is vállalja
csoportos látogatás megszervezését.
A szovjet emlékmű és a Wenckheim-épületegyüttes nem is esik messze
egymástól. A köztük lévő mintegy száz méteres távolságot "békévé
oldja az emlékezés".
Forrás:
http://www.nol.hu/cikk/495720/
http://kulturalis-ut.lap.hu
http://dia.lap.hu
http://budapestifotos.lap.hu
http://fekete-feher-foto.lap.hu
http://fenykepezogep.lap.hu
http://foto.lap.hu
http://legifoto-konyv.lap.hu
http://magyarfotos.lap.hu
http.//muterem.lap.hu
http://muzeumshop.lap.hu
http://objektivek.lap.hu
http://anaglif.lap.hu
http://legiregeszet.lap.hu
http://utazasimagazin.lap.hu
© Civertan Stúdió Budapest (Társblog: http://civertan.blogter.hu)
Gyakran jártam és járok ebbe a háromszögben. Gyönyörü vidék, egyenes, öszinte emberekkel, kedves vendéglátokkal. A viharsarok egyik szép része Szanazuggal a Kettöskörös és a Feketekörös összefolyásánál. Sa ját erejükbül lábaltak ki a "rendszerváltás" okozta problémákból. Kivánok nekik jó egészséget, magamnak a töltés melletti kecsketejet és a Tiszavirág burjánzását ami felejthetetlen élmény egy életre.
Sztem Szanazugnál a Fekete,- és a Fehérkőrös folyik össze, de nem az a lényeg, hanem hogy van húzása annak, ha az ember átúszik a gyulai út felöli vendéglőbe, ott iszik valamit és visszamegy a "komppal". Tényleg nagyon szép vidék, tele meglepetéssel. Ma vittem fel a dobozi romantikus magtárt, amit Ybl Miklós tervezett http://civertan.blogter.hu/?post_id=274201
és eszembe jutott, hogy még kettőt a környéken igen neves építész tervezett, csak elfelejtettem, hogy hol. Ha segítesz megköszönöm.