Tokaj-Hegyalja irodalmi emlékei, Széphalom
Bányácskát Kazinczy Ferenc nevezte
el Széphalomnak, aki itt építette fel családi kúriáját. A ház
építését még 1790-ben megkezdte, 1794 decemberében azonban a
Martinovics-összeesküvésben való részvétele miatt letartóztatták.
1806 után itt volt a nyelvújító mozgalom központja, itt írta
Kazinczy a leveleit, értekezéseit és egyéb műveit, s innen járt be
gyalog Sátoraljaújhelyre a levéltárba.

Széphalom, ahogy Kazinczy látta
Széphalom Kazinczy halála után hamarosan zarándokhellyé vált, írók,
költők, nyelvészek, tudósok mentek el Kazinczy sírjához, amely a
kúria kertjében található. 1859-ben, születése 100. évfordulóján a
Magyar Tudományos Akadémia megvásárolta ezt a kertet. Szerették
volna megmenteni Kazinczy lakóházát is, erre azonban már nem volt
lehetőség. Ybl Miklós terveit átdolgozva, Koch Henrik és
Szkalniczky Antal elképzelései alapján 1873-ban adták át az
emlékcsarnokot. A csarnok kiállításának anyagát, a
Kazinczy-relikviákat az író unokája, Becske Bálint gyűjtötte össze,
ezekből alakult ki a 19. század végén a múzeum.
Forrás:
http://tokaj-turizmus.wplanet.hu/irodalmiut/szephalom.html
http://kulturalis-ut.lap.hu
http://dia.lap.hu
http://budapestifotos.lap.hu
http://fekete-feher-foto.lap.hu
http://fenykepezogep.lap.hu
http://foto.lap.hu
http://legifoto-konyv.lap.hu
http://magyarfotos.lap.hu
http.//muterem.lap.hu
http://muzeumshop.lap.hu
http://objektivek.lap.hu
http://anaglif.lap.hu
http://legiregeszet.lap.hu
http://utazasimagazin.lap.hu
© Civertan Stúdió Budapest (Társblog: http://civertan.blogter.hu)