A Kolostor-út állomásai: Celldömölk, bencés apátság
A templom, kolostor és kálvária együttes a magyarországi barokk zarándoklatok és az ehhez kapcsolódó bencés szerzetesség egyik legjellegzetesebb emlékcsoportja. A kolsotoregyüttes a mariazelli zarándokutak hatására létesült a XVIII. század közepén.

Még több légifotó a www.civertan.hu - n
A középkorban Dömölk néven említett településen bencés apátság
épült Szûz Mária tiszteletére a XII. század végén, a XIII. század
elején. A hagyomány szerint III. Béla alapította, de az elsõ biztos
említése korabeli írott forrásban csak 1252-bõl származik. A
kolostor és temploma lényeges nagy változtatások nélkül állott a
késõközépkorban. A XVI. század elején a kolostor Pannonhalma
leányapátságaként szerepel. A szerzetesek 1560-ban hagyták el. Az
egyhajós, félköríves szentélyû templom, amelyhez a nyugati oldalon
egy torony csatlakozott romos állapotban megmaradt a település
szélén, további részleteit régészeti ásatások hozták felszínre, ma
romkertként látogatható.
A bencés apátság újkori újjáéledése már más helyszínen és más
körülmények között történt meg. A város középén elhelyezkedõ barokk
templom és kolostorépület a mariazelli (máriacelli) zarándokutak
hatására keletkezett. Koptik Odó bencés apát Mariazellbõl hozott
egy kegyszobormásolatot, és ennek számára 1747-48-ban felépíttette
a mai bencés templomot. Maga a templom és annak építészeti
részletei is az ausztriai zarándokhely részleteit másolják. A
templom közepén áll a gróf Erdõdy György alapította kápolna,
amelyben elhelyezték a ruhákba öltöztetett kegyszobrot.
A szentélyében Szent István és Boldog Gizella esküvõjét ábrázolják
egy 18. századi festményen, míg a kápolnák oltárképein Szent Imre
és a Mária neveltetését örökítették meg. Ez utóbbi Schaller István
alkotása, míg Nepomuki Szent János képe Dorffmaister István
alkotása 1767-ból. Külön említést érdemel a templom apszisa mögött
kialakított tér, amely a zarándoklatokkal kapcsolatos emlékek
tárháza. A barokk apátsági épület nem kapcsolódik közvetlenül a
templomhoz, ahogy külön álló építmény a barokk kálvária is.
A kolostorépület ma városházaként mûködik, homlokzatát Mária-szobor
díszíti. Belsõ tereiben megmaradtak a stukkó és freskódekoráció
részei, amelyek 18. század második felében készültek. A templom,
kolostor és kálvária együttes a magyarországi barokk zarándoklatok
és az ehhez kapcsolódó bencés szerzetesség egyik legjellegzetesebb
emlékcsoportja.
Forrás:
Linkajánló:
www.kolostor.lap.hu
www.palos.lap.hu
www.szentek.lap.hu
www.kulturalis-ut.lap.hu
www.civertan.hu/kartyak.htm
www.var-webaruhaz.hu
© Civertan Stúdió Budapest (Társblog: www.civertan.blogter.hu)