MEGNYÍLT A SZENT MÁRTON GYALOGOS TÚRAÚT ELSŐ SZAKASZA
A Szent Márton Gyalogos Túraútvonal első 100 kilométeres szakaszának avatására került sor a szlovéniai Domonkosfán. Az ünnepségre az okot egy útszakasz befejezése adta, de a rendezvény mégis inkább valaminek a kezdetéről szólt. Arról, hogy járhatóvá vált egy új útvonal, amelynek jelzései a magyar szabványnak illetve a szlovén útjelzési gyakorlatnak megfelelően készültek, de maga az út mégis újdonság a hazai és a szlovén turisztika történetében.
Újdonság, mert az első szakasz kiépítését egy elnyert Interreg pályázat segítségével egy város – Szombathely – finanszírozta, újdonság, mert a Szombathelytől Tours-ig (Franciaország) tervezett több mint kétezer kilométeres teljes útszakasz Európai Uniós együttműködés keretében jön majd létre.
A rendezvény szervezője egy magyar
önkormányzat volt, de az eseményre egy országhatáron túli
településen került sor.
A sajtó munkásai közül többen azzal voltak gondban, hová sorolják
mindazt, ami történik, természetjáró (sport) rendezvény, kulturális
esemény vagy esetleg a vallási turizmushoz kötődő
„megmozdulás”?
A domonkosfai románkori Szent Márton templomnál összegyűlt mintegy
100-120 embert, akik között természetjárók, egyházi személyek és
érdeklődő helybeliek egyaránt voltak, nem foglalkoztatta ez a
probléma.
A legtöbben Szombathelyről és Nagykanizsáról érkeztek, eljöttek az utat tovább vivő szlovén természetjárók képviselői és Szent Márton ljubljanai és zágrábi tisztelői is.
A házigazdák nevében Sal/Salovci Alexander Abraham polgármester köszöntötte a megjelenteket. (Domonkosfa/Domanjsevci közigazgatásilag Sal községhez tartozik.) A Tours-i székhelyű Szent Márton Európai Kulturális Központ képviseletében Antoine Selosse igazgató, a szlovén Kulturális Minisztérium részéről Silvester Gaberšcek államtitkár mondott rövid beszédet. Feiszt György szombathelyi alpolgármester köszönetet mondott az „útépítőknek”, majd Orbán Róbert, az útvonalat gondozó Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkatársa mutatta be a már elkészült útszakaszt.
A házigazdák nevében Sal/Salovci
Alexander Abraham polgármester köszöntötte a megjelenteket.
(Domonkosfa/Domanjsevci közigazgatásilag Sal községhez tartozik.) A
Tours-i székhelyű Szent Márton Európai Kulturális Központ
képviseletében Antoine Selosse igazgató, a szlovén Kulturális
Minisztérium részéről Silvester Gaberscek államtitkár mondott rövid
beszédet. Feiszt György szombathelyi alpolgármester köszönetet
mondott az „útépítőknek”, majd Orbán Róbert, az útvonalat gondozó
Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ munkatársa mutatta be a már
elkészült útszakaszt.
Az ünnepség hivatalos részének végén Aigner Géza a szombathelyi
Szent Márton templom plébánosa áldotta meg az utat.
A szalagátvágás után a szlovéniai házigazdák a templomkertben
borral, szendviccsel, süteménnyel látták vendégül a jelenlévőket.
Az ünnepség után mintegy hetvenen indultak útnak, hogy bejárják az
út egy szakaszát. A rendezvény alkalmából Domonkosfa és Kercaszomor
között rendkívüli határnyitásra került sor. A kijelölt út egyelőre
„neki vezet a határnak”, várhatóan a jövő év második felétől már
akadálytalanul lehet tovább menni. Aki most indul útnak, annak
Magyarszombatfa vagy Hodos felé kell kerülnie. A határ túloldaláig,
Szomorócig tartó 4–5 kilométeres szakaszt a protokoll vendégek is
megtették. Egy nagyobb csoport kihasználva a napfényes délutánt
egészen a húsz kilométerre lévő Szattáig gyalogolt.
Orbán Róbert
A cikk a Magyar Turista 2006. novemberi számában jelent meg.
Lapozgató: